• 
• 

Tahitira érkezve beleszippanthatunk a Tiarék illatába, amit a szállodák nyakláncba fűzve hoztak a vendégeiknek. Nekünk ismét nem persze, mi csak utazók vagyunk, pénz nélkül.☺
Hárman vagyunk, így bérelhetünk értelmes áron egy nagyszerű Daciát, és elindulhatunk megkeresni az egy éjszakára foglalt medencés légkondis szállásunkat, csak hogy az érzés kitartson majd a Markézi két hetes körút alatt, ahol ilyenben nem lehet részünk.
Előtte beugrunk megcsodálni Tahiti északnyugati partját, ahonnan Moorea szigetének sziluettje úgy tarkítja az égboltod, mintha egy nagy kék taréj emelkedne ki az óceánból. Igen, ez a helyes kifejezés, mert bizony a Csendes óceán közepén mégse mondhatjuk, tengerre néz az ablakunk, ha az óceánra!☺
A szállás egy sétára van, egyelőre azonban nem élvezhetjük ezeket az áldásokat, mert némi ennivalót és ruha terhet elvinnènk megőrzésre a halászcsaládnak, akiknél 4 és 8 éve Sanyi Bával jártunk.

Jó egy órás úttal megérkezünk Parkerékhez a halászcsaládhoz, ahol először csak én szállok ki mint ismerős. Gondondoltam én. De hát az idő eljárt, és a gyerekek valamint nagymamájuk nem is ismertek fel, először, aztán derengett valami, de csak mikor az anyuka előkerült, ő tudta azonnal ki vagyok. Valami más furcsaság is ott kúszott a levegőben, nem hívtak be mint szoktak, a fater bent aludt, gondolom reggel halászni voltak, de a kocsi sehol. A gyanúm beigazolódik, amikor a megőrzésre szánt cuccainkat a hűtőbe és a lányok szobájába viszem. Az ágyak eltűntek, a tv is, a hűtő összement. Szegényebbek lettek, mégpedig sokkal. Átadtuk a hozott ajándékainkat, egy terítőt, Pick szalámit, marcipánokat és szaloncukrot, de nehéz szívvel távoztunk. Csak döbbenten ültünk a kocsiban hazafelé, és találgatjuk az okokat. Egy fejlődő család voltak 4 éve, de a kèt új kisgyerek anyagi terhe, és a kocsi tönkremenése valószínűleg teljesen felborított mindent, a fogott halat nem tudják a piacra vinni csak helyben eladni, nincs pénz, és szomorú hogy egy ilyen nagyszerű család nem tud ebből kitörni, csapdába estek.